Szélcsend van. Nagyokat sóhajt a fa, amelyik a tomboló viharoktól végre megpihen. Madarak és rovarok jönnek-mennek, szálldosnak, másznak, rágnak, csipognak, csiripelnek és esznek, falatoznak. Betáraznak.
Az élet zajlik. Rügyezik minden, majd a színekből zöld lesz. Később a zöld megsárgul, felvesz némi narancssárgát, pirosat, de lehet, hogy inkább csak megbarnul. A kopaszból való sokszínűség utáni egyszínűség, újra sokszínűvé válik.
Még egyszer utoljára, mielőtt újra minden megkopaszodna. Szélcsend van, mégis lobognak a levelek. Tudják, hogy ideje lassan lehullani, és elmúlni, ezért tombolnak egy utolsót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése