Háborús nap

Egy "tanítványom" házi feladata volt irodalomból, hogy írjon egy történetet. Nem volt más megkötés, csak annyi, hogy a vastagon szedett mondattal kezdje, illetve a másik vastagon szedettel fejezze be.
Kedvet kaptam hozzá, megihletett, így született e rövid történet.

Fehéren sütött a Nap. A levelek csak úgy csillogtak a fényben, én pedig néztem. Néztem, ahogy örülnek a melegnek. Pedig ez a Nap nem ugyanaz a Nap volt, mint évekkel ezelőtt. Ez a Nap már tényleg fehér volt, a fénye égető. Védőruha mögül kémleltem. Izzadtam, a ruhám hozzám tapadt, de álltam a tűző napon, és figyeltem a világ történéseit. A hangyák menekültek, a madarak árnyékról árnyékra repkedtek. Senki nem bírja ezt az irreális forróságot. A levelek mégis hogyan élhetnek ily’ boldogul?

Bár lényegtelen, ami lényeg az sajnos annyi, hogy mára nincs a régmúltból semmi. A gyerekek otthon játszanak, vagy szerencsésebb esetben egy speciálisan kialakított folyosó elvezet az óvodákon és iskolákon kívül fedett játszótér utánzatokra is. A legújabb generáció tagjai ál Nap alatt élnek, és azt sem tudják, milyen volt régen. Félnek a Naptól, sőt, gyűlölik a Napot.

Én azért megyek tovább, vonszolom magam a rám tapadt védőruhámban. Tudom, hogy már nem vagyok mai, friss ember, de még van értelme a küldetésemnek. Kertész voltam, és az is maradok - megkértek, hogy vigyázzak a közeli "titkos kert" növényvilágára. Nem adom fel, nem szegem meg az adott szavam, különben a szégyenbe halnék bele. Inkább vért izzadva kialakítom a megfelelő körülményeket, mintsem ez történjen. Így hát ezúttal is körbe locsolok mindent, és árnyékot vetek a kényes növényekre. Beszélek hozzájuk, biztatom őket, hogy nincs minden veszve. Egyszer eljön a Visszacsere napja, amikor eltévedt Napunk visszatér a Galaxis nagy útvesztőjéből, és visszanyeri méltó helyét. Bár mindenki flúgosnak hisz, amiért hiszek ebben - én azért kitartok.

Esni kezdett az eső, a Nap elé felhő kúszott, megkönnyebbülten csatolom ki védőruhám már-már kínosan szoros övét, s nyitom ki a ruhám felső részét. Feltekintek, és próbálom kitalálni, mi történhet a felhők mögött. Elképzelem, ahogy megjelenik egy újabb folt a felhők felett. Közeledik a másik felé, s közöttük mindenféle fények cikáznak. Melegszik a levegő, kénytelen vagyok visszagombolkozni - hát nem csak képzelődöm! A nagy erők elfújják a felhőket, és én továbbra is csak nézem, hogy lássam. A fény vakító, de nem csak fehér. Van ott ibolya, piros, kék, zöld, sárga… a szivárvány összes színe. Szemkápráztató. A színek közelednek a fehér Naphoz, és próbálják túlnőni. A fehér Nap eltorzult arccal, minden sugarával ellenkezik. Küzd. Már-már izzad, különös csóvái, amelyek ezáltal a földre hullanak mindent szétmarnak.

De egyre kisebb, a színek felülkerekednek. A fehér Nap hátrál, elindul a pályáján lefelé, mintha el akarná hagyni a mai útját. A színek tolják előre, s akkor feltűnik a színek mögött egészen apróban a jól megszokott, hatvan évvel ezelőtt eltűnő ősi Nap – épp csak egy pillanatra, de én láttam. Hiszem, hogy tényleg őt láttam. Könny szökik a szemembe, egyre homályosabban látok, égeti a sok vibráló fénycsóva a retinámat, de akkor sem veszem le a szemem az égről. Történelmi pillanatot élek át, mindent meg akarok jegyezni.

S a színek tényleg győzedelmeskednek, letaszítják a fehér Napnak nevezett undok égitestet az égboltról. Besötétedik, csak szivárvány van az égen, de kifakulni látszanak színei – mintha fekete-fehérbe menne át a világ. Érdekes jelenség, de boldogsággal tölt el, annak ellenére, hogy szemem ég. Hazaindulok, növényeimtől elköszönök. Útközben nézelődve látom az égiháború nyomait, de a keserűség mellett boldogságot is érzek. Minden újjáépíthető, és helyrehozható, ha visszakaptuk a Napunkat. A zebránál megkérdezek egy járókelőt, milyen színű a szemközti lámpa, mire közli a férfi, hogy zöld, úgyhogy keljek át nyugodtan. Ésszel tudtam, hogy zöld, az ábrából kitaláltam, mégis szürkének láttam.

Hát ezzel fizettem a csodáért, aminek szemtanúja voltam. Mindent megért a pillanat, hogy láthattam, ahogy a Nap újra nyer. Tudtam, hogy holnapra visszatér a régi rend, s újrakezdődhet valami csodálatos. Nagy nap volt ez, és közel sincs a vége. Még három sem volt.