Úgy gondoltam, hogy ideje lenne a kavargó gondolataimat bejegyzésbe foglalni az animével kapcsolatban. Egyértelműen elmondható, hogy a Shingeki no Kyojin, aka Attack on Titan, már régen bekerült a kedvenceim közé. Az első szériát még 2015-ben néztem meg, és mikor megjelent a második széria, újranéztem idén, hogy felfrissítsem az esetlegesen eltompult emlékeket. Ezután pedig természetesen érkezett a második széria, amit hétfő este fejeztem be.
Engem menthetetlenül rabul ejtett ez az anime két évvel ezelőtt, és most újra. Egy világ, amiben fantasztikusan megjelenik minden, amire jelenleg borzasztó fogékony vagyok. Szeretem, ha egy animében van mondanivaló, aminek nem csak az célja, hogy könnyed 20 percet eltölts a társaságában. Persze az is jólesik az ember szívének, de ez az anime gondolkodásra sarkall. Elgondolkozol azon, milyen is a világ, milyenek az emberek. Anno nekem ezért tetszett oly' nagyon az Avatar film is.
No, de ne szaladjunk ennyire előre, lássuk csak, mi is ez.
Az anime technikailag szerintem úgy, ahogy van tökéletes. Bár tudom, ez így nem túl jó kifejezés, mert tökéletes nem létezik, de az én ízlésemnek maximálisan megfelel. Grafikailag nagyon ott van, szép kidolgozás jellemzi, minden karakter egyedi, benne van az arcukban, a tekintetükben a személyiségük - csodálatos. A zenéről csak annyit mondok, hogy két éve hallgatom iszonyatosan sűrű jelleggel, és nem tudom megunni, a mai napig libabőrözök. Volt már tanulós zeném az államvizsgára készülve, volt már írós zeném, volt már utcán vonulós zeném, és mindig felszabadít, mindig jól érzem magam tőle, beindul az agyam.
A történet dióhéjban, spoilermentesen annyi, hogy az emberiség három, egymástól meghatározott távolságra elhelyezkedő 50 m magas fal mögött éli életét. Az emberek többsége nem is tudja, milyen a külvilág, mi van a falakon túl, csak azt tudják, hogy léteznek óriások, amelyektől csak azok a falak védik meg őket. A katonai rendszerük három régióból áll, van a Katonai Rendőrség, akik a legbelső városrészben élnek a király védelmében. Van a Helyőrség, akiknek az a feladata, hogy a falakat figyelje, és a közembereket védje, de szintén még belülről kell csak tanúbizonyságot adniuk bátorságukról. Végül, de nem utolsó sorban ott a Felderítő Egység, akik bizonyos időnként elhagyják a falakat, kivonulnak a falakon túli világba, hogy megleljék az óriásokat övező nagy kérdésekre a válaszokat, és megtudják az igazságot róluk.
100 évig békességben élnek az emberek, ám váratlanul egy kolosszális óriás, meg egy páncélos óriás váratlanul támadást indít az emberiség ellen és áttörik a külső falat, illetve a második falrendszernek is egy részére lyukat ütnek, így az emberiség belsőbb városrészekre szorul éhínséget és különböző problémákat szülve ezzel. Itt kezdődik cselekményünk, ahol három karakterrel a főszerepben -Eren Jäger, Mikasa Ackerman és Armin Arlert- végigkövethetjük az eseményeket.
Ami a leginkább tetszik ebben az egészben, az a karakterek valóságossága. Igazi, hús-vér embereket láthatunk a képernyőn, akik valódi emberi tulajdonságokkal vannak felszerelve. Szenvedély, érzelmi túlfűtöttség, hirtelen harag, félelem, gyávaság, rossz és kevésbé rossz, illetve jó döntések sorozata, bátorság, csapatszellem, bajtársiasság.
Nem irreális hőseink vannak, hanem igazi emberek, akik olykor bizony félnek, és gyávaságból nem tudnak mit kezdeni a helyzettel. Persze ott vannak a vakmerő emberek is, illetve az önfeláldozók, akik mindenre képesek. Ott vannak a kételkedők, a döntésképtelenek, a meggondolatlanok, az egymás ellen fordulók, sőt, még a téglák is. Mint a valóságban.
Klasszul ki van találva a történet. Az óriások annyira bárgyúra vannak ábrázolva, hogy a szürrealitásuk ellenére mégis hátborzongatóak, és félelmetesek. A cselekmény folyton pörög, és kifejezetten váratlan fordulatok jönnek elő. Vannak dolgok, amire esetleg számíthatunk, hogy mi lesz, de az anime készítői abszolút elérték a céljukat: iszonyatosan érdekel, mi lesz ebből, mi lesz az egésznek a megoldása, mikor derül fény az anime világát övező rejtélyre. Folyton pörög az agyam, miközben nézem, és újabb meg újabb megoldási variációk gondolata üti fel a fejét bennem. Az egyik rész végére még azt gondolom, hogy ez lehet, a másik részben már lehet, hogy kicsit más a kép.
Egy szó, mint száz: tűkön ülve várom, az elvileg 2018-ra ígért harmadik szériát, mert érdekel, hogy mégis mi ez az egész, és ki a fene volt Eren Jäger apja, mert már kezdem elveszíteni az eddigi fonalaimat, amiket összecsomóztam - bár van egy teóriám, de inkább nem fedném fel, majd, ha már vége, talán.
Imádom ezt az animét úgy, ahogy van, és szeretettel ajánlom bárkinek, aki nem ódzkodik attól, hogy vér kerül a képernyőre, akár kissé brutális módon.
A kép forrása: geek.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése