Az első lépések mindig nehezebbek. Bár nem emlékszünk rá, de csöpp gyermekként is nehézkes volt. Először csak nézelődünk, kapálózunk, majd forgunk, helyezkedünk. Idővel már kúszunk, mint a katonák - legalább olyan bátran és hősiesen, hogy elérjük a célunkat. Aztán elkezdünk mászni, majd megtaláljuk az elérhető magasságban lévő polcokat, széklábakat, ágyszéleket, és felkapaszkodva rájuk, felpipiskedünk.
És ez annyira tetszik, hogy ácsorgunk, és lépkedünk picit egy helyben, mert jó érzés a talpunk alatt a talaj. Aztán segítséggel bár, de elindulunk, s végül az első önálló lépéseket megtéve lehet, hogy a nyálunk is kicsordul a nagy koncentrálásban. De megtörténik, és mindenki elolvad a gyönyörtől.
Mert csodálatos dolog elindulni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése