Girls support girls

Ma délelőtt, még bőven munka előtt, végighasaltam egy videót. Néztem, hallgattam, és elgondolkodtam. HeyJulie, azaz Julcsi, videóit jó ideje követem, talán már két éve? Igen, azt hiszem, hogy azóta, hogy megcsinálta azt a bizonyos rólam videót, még a kis háromszöges, számomra nagyon Harry Potteres, imádott HeyJulie logóval.

Szeretem benne, hogy bár sokat változott azóta, mégse változott szinte semmit. És ezt most értsétek jól. Folyamatos kedvességgel van a közönsége felé. Tartja azt, amit elkezdett, hozza a léleksimogató  hangulatot, azokat a témákat, amikről nem árt beszélni, és közben a képek is minőségiek. Érezni, hogy mindegyik videójában benne van a szíve-lelke, és ez óriási dolog. Szerintem egy YouTube-videókészítőt nem tudok mellé sorolni, akit ennyire szívesen néznék bármikor. Kedvelek még párat, de most már elmondhatom: ő az ultimate kedvencem. Már önmagában a hangja megnyugtat egyébként. Úgyhogy, ha még nem ismeritek, szaladjatok, lessétek meg a csatornáját!

Amiről viszont most beszélni szerettem volna, az egy konkrét videója kapcsán fogalmazódott meg bennem, amit fentebb meg is nézhettek, ha van rá időtök - és ha kérhetem, szánjatok rá időt. Rémes, hogy még csak most jutottam el odáig, hogy megnézzem, de valahol éreztem, hogy ehhez nyugodtabb pillanat kell, amikor tényleg van idő megnézni. Arról beszél benne, hogy mennyire fontos lenne nőkként egymást feltétel nélkül támogatnunk, bajtársakként.

A rivalizálás, féltékenység, irigység elég sokszor elmondható a női kapcsolatokra. Még barátságon belül is sokszor előfordul, hát még azon kívül. Magamon is tapasztalom ennek mérgező hatását. Gondoljatok bele, már iskolában is mennyire különbözőek a lányok, és a fiúk barátságai. A lányok mindig klikkesednek, és kibeszélnek másokat - tisztelet a kivételnek, de szerintem nem sok nőről mondható el, hogy soha nem mondott semmi rosszat a másikról, legalább gyerekkorában, ha később már nem is. (Fiúknál is van ilyen, persze ők sem angyalok.)

Általánosságban elmondható, hogy próbálok feltétel nélkül örülni mindennek, de őszintén szólva sajnos nem mindig sikerül. Kevesebbszer, mint szeretném. És nem azért, mert sajnálom tőle azt, amit elért, vagy amije van - inkább annyiról van szó, hogy én is szeretnék hasonlót. Szeretnék ott tartani az életben, vagy épp olyan élményekre lehetőséget. Ez nem jelenti azt, hogy nem örülök az adott illetőnek, csak egy keserű érzéssel párosul. Sokszor szerintem ez az alapja az egésznek.

Amikor ezt észreveszem, mindig rosszul érzem magam, és mérges vagyok magamra, hogy mégis miért vagyok ilyen. Miért nem lehetek maximálisan önzetlen, igazán jó jóbarát? Miért nem lehetek olyan tisztalelkű, mint egy kutyus, aki tényleg feltétel nélkül szeret mindenkit és örül mindennek? Miért nem vagyok minden nap minden percében bajtárs?

Sokszor tudatosítom magamban, hogy ez ellen tenni kell. Vannak jobb napjaim, jobb pillanataim, amikor sikerül. Szerencsére egyre többször. De még mindig nem elégszer.

Ennek kapcsán többször megfogalmazódik bennem, hogy szeretnék a férjem lenni. Mert a férjem annyira lazán tud sok dologhoz hozzáállni. Megkérdezed hogy van, mi újság, és ő őszintén azt mondja: minden jó - gondolkodás nélkül. Persze ez szinte soha nem igaz teljesen, mert nem mindig minden jó, sőt, a legkevesebb alkalommal jó minden. A különbség ott van, hogy meg sem fordul a fejében, hogy erre gondoljon, és ezt közvetítse mások felé. Nem azt mondja, hogy "megvagyok". Nem azt mondja, hogy "semmi különös". Szinte soha nem használ ilyenkor negatív kifejezést. Minden jó.

Persze ő is szomorkodik dolgok miatt, ő is tud "irigykedni" másokra, hogy ők megtehetnek ezt-azt, amit ő mondjuk nem. Ő sem tökéletes. De szeretnék a nem-tökéletes azon fajtájába tartozni, amibe ő - sok szempontból. Másban pedig állítólag én húzom őt. Ez jó dolog.

Visszatérve a videóra, ahogy néztem, megfogalmazódott bennem, hogy vajon ez a versengés az evolúcióval együtt ivódhatott belénk? A teremtéssel? "Csak" egy oldalborda vagyunk, akinek bizonyítania kell? Versengenünk kell a legjobb férfi meghódításáért? Mindenért küzdenünk kell, és ezért már egymást is eltiporjuk az élet minden területén?

Talán van ilyesmihez köze. Talán. De a férfiaknál is megvannak ugyanezek a harcok. Ők is versenyeznek egymással - megy a farokméregetés, lássuk be. Nem tökéletesek ők sem.

Senki nem tökéletes. Tulajdonképpen nem létezik tökéletes. Pont ezért tényleg támogatnunk kellene egymást nemenként is. Szeretném jobban érezni magam, szeretnék kilépni a versenyből. Szeretnék a magammal való versenyből is kilépni. Hajszolom a legjobb énemet, csak tudnám, hogy hova. Szóval most szeretném kiemelni azt a mondatot, amit Julcsi is kiemel a videóban: Az egyetlen ember, akihez hasonlítod magad az a tegnapi éned legyen.

És nem legyőzni kell. Fejlődni. Tegnap még ezt csináltad, tanulj belőle. Ma csináld másképp. Ma legyél kicsit kedvesebb magaddal. Legyél kedvesebb a barátnőddel, vagy a barátoddal ilyen szempontból is. Ne akard az ő sikerét. Ne akard az ő életét. Akard a sajátodat, és szeresd mindkettőtökét.

Azt hiszem, hogy a tíz parancsolat "szeresd felebarátodat" tétele is idekapcsolható - de hitbeli dolgokat már nem vinnék bele az eszmefuttatásba.

Annyi gondolatot vet fel ez a téma, és egyszerűen csak szerettem volna levezetni, amit legszívesebben kommentben írtam volna Julcsinak a videója alá, de úgy döntöttem, ez nagyobb teret kíván. Régóta zavar ez a rivalizálás, és iszonyú menő, hogy egyre nagyobb hangot kap az, hogy ennek nem így kellene lennie.

Az én szívemben is nagy a hangja, csak sokszor elnyomja minden más. Vannak felismeréseim, amiket már kimondtam, és elengedtem. Jobb is így, csak észre kellett venni. Haladok az úton, de még tovább kell csendesednem, hogy meghalljak bizonyos dolgokat, és elengedjek másokat.

Hajrá nekünk!